Tiszta vizet a pohárba!

Gömb tények, történelem

A Ballule vázlata az 1970-es évek végérőlSzámtalan legenda kering a kétrétegű plasztik gömb körül.
„Tudom, Ausztráliában, vagy hol találták fel. Állat.”
„A Dzsekicsen is ebben gurult le a sziklákon.”

Rendet kívánunk végre tenni a fejekben gömbileg. Íme, a gömb története. (Forrás: Wikipedia)

1975-ben, Franciaországban, Gilles Ebersolt álmodta meg az első kétrétegű plasztik gömböt, amely emberek gurítására alkalmas. Találmányát „Ballule” (ejtsd: ballül) névre keresztelte el és 1980. októberében be is jelentette a Francia Szabadalmi Hivatalban. A Ballule gurult a Fudzsi-hegyről Japánban (utas nélkül), sok rendezvényen Európában és szerepelt Jackie Chan „Istenek Fegyverzete 2 – A Kondor Akció” című filmjében is.

Egy Ebersolt-féle lakóraft az őserdőbenGilles Ebersolt számára a Ballule csak egy volt sok újítás közül, a Ballule ugyanakkor soha nem gurult épített pályán és sem hevederes, sem vizes Ballule nem készült. A kreatív francia építész készített óriási felfújható hótutajt és nevéhez fűződik az esőerdőkben, a fák tetejére telepített lakóraftok megalkotása is.

 

Jochen Schweizer „Ultraball”-jaAz 1990-es évek közepén a német Jochen Schweizer GmbH. gondolta újra Gilles Ebersolt „Ballule” gömbjét
és „Ultraball” néven látványos rendezvényeken
használt kétrétegű gömböket.

 

 

Andrew Akers egykori barátnője, Ida-Maria a hevederes ZORB belsejében - 19971995-ben egy kétrétegű, átlátszó emberi mókuskereket mutatott be Új-Zélandon Andrew és David Akers, valamint Dwane van der Sluis. Gömbjüket „ZORB”-nak nevezték el és megalapították a „ZORB” Limited céget. A belső gömböt hevederekkel látták el, amelybe így be is tudták szíjazni az utast. Az első pálya az új-zélandi Rotoruán nyílt meg – máig a legnépszerűbb gurulás a vizes: a heveder nélküli gömbbe az utasok mellé néhány vödör víz kerül, akik a belső gömb felületén ide-oda csúszva haladnak lefelé a körülöttük pörgő „ZORB” gömbben.

1998-ban Nagy Britanniában egy Spheremania nevű cég a „Ballule”-lel és a „ZORB”-bal szinte azonos gömbbel lépett a piacra. A „Spheremania” olyan hevederes gömböt is kínál, amelynek belseje teljesen sötét. Az „Eclipse Sphere”-ben („Napfogyatkozás” gömb) pörögsz, de közben fogalmad sincsen hol vagy, sőt a lejtő alján már azt sem tudod, ki vagy.

Kilátás pannonhalmi pályánkrólVállalkozásunk Magyarországon a gömbök közül a „ZORB”-ot kezdte forgalmazni 2000-ben. 2001-ben, Pannonhalmán nyitottuk meg első pályánkat. A 220 méteres, töltésekkel határolt lejtős gyepszőnyegen hevederes és vizes gömbök gurultak felváltva. Gömbjeink azóta több száz hazai rendezvényen szerepeltek. A természetes lejtőt pótolandó 2002-ben bemutattuk felfújható rámpánkat. Pályák nyíltak Zalaegerszegen és a Pécs melletti Mecsextrém Parkban

Egy Downhill Master pihen a kertben2006-ban Andrew és David szakított a „ZORB” Limiteddel, majd a csonka új-zélandi társaság egyoldalúan módosítani kívánta franchise partnerei szerződéseit itthon és külföldön is. Válaszul a „ZORB” európai képviseletének vezetőjével, Michael Stemppel megalapítottuk a Downhill Revolution céget és megkezdtük saját gömbjeink európai gyártását és forgalmazását, világszerte pályák telepítését és rendezvények lebonyolítását. A Downhill Revolution (DR) gömbjei, amelyeket „Downhill Master”-nek neveztünk el - utalva a gömbök kiváló minőségére és tartósságára - ma már több mint 20 országban gurulnak és gurulók tízezreit szolgálják.

A „ZORB” Magyarországon bejegyzett védjegy, a védjegy jogosultja
Csató Attila (Magyar Szabadalmi Hivatal, lajstromszám: 192 727),
rendezvényeink lebonyolítására pedig kizárólag partnerünk,
Pék Péter (Telefon: +36/30/9340-350) jogosult.

Az angol nyelvben a gömbbel végzett tevékenységet a Wikipedia szerint a globeriding, orbing, sphereing, zorbing szavakkal jelölik, nyelvünk azonban túl gazdag és színes ahhoz, hogy megelégedjünk valamelyikkel. Mit tehetsz tehát Magyarországon egy „Orb”-bal, „Sphere”-rel, vagy „ZORB”-bal, vagy „Downhill Master”-rel?
GÖMBÖZHETSZ !!!

 

vissza a lap tetejére